Miklós László a Témában: Az árstop nem növeli, de nem is csökkenti az inflációt

Az ársapkás termékek forgalma tavaly sokszorosa volt az előző évinek. A tartós élelmiszerekből, mint a liszt, a cukor vagy az étolaj jócskán bespájzoltak a magyarok. Arról, hogy az árkorlátozás valójában mekkora segítség, és hogy meddig tartható fenn Miklós László közgazdász beszélt a Témában.
Csiló Alexandra

2023. március 03. 09:35

Miklós László a Témában: Az árstop
nem növeli, de nem is csökkenti az inflációt

Lisztből 9 tonnával, étolajból 14 millió literrel, cukorból 18 ezer tonnával vásároltunk többet tavaly a 2021-es évhez képest. Az árstopos termékekre tavaly áprilisban volt a legnagyobb a kereslet, akkor 80 százalékkal több napraforgóolaj, 83 százalékkal több kristálycukor és 85 százalékkal több 2,8%-os UHT tej fogyott el a polcokról. Továbbá a Nielsen kutatásából az is kiderült, hogy a húsok esetében közel sem mutatható ki ilyen szintű növekedés. Sőt, a csirkemell forgalma 7, a sertéscombé 1 százalékkal csökkent, kivételt a csirkefarhát képez, ebből 8 százalékkal több fogyott tavaly – írta meg a 24.hu, a cikküket mi is szemléztük.

 

 

A szakértők közül sokan azt állítják, hogy az árkorlátozás fenntarthatatlan, mivel hiány alakul ki az üzletekben az ársapkás termékekből, és az infláció hatását is csak tovább fokozza. Ezzel szemben Miklós László amellett érvelt a műsorban, hogy az árstop se nem növeli, se nem csökkenti az inflációt. A nyilatkozó közgazdász a boltok leárazásaihoz hasonlította az ársapka okozta veszteséget, szerinte ez a helyzet sem indokolja az egyéb termékek túlzott áremelését.

 

„A kereskedők az árkorlátozás miatti bevételkiesésüket valóban behajtják más termékeken keresztül, de annál nem többet.”

 

Miklós László a műsorban nem a szankciókat és nem is a kereskedőket, hanem a kormányt tette felelőssé a közel 50 százalékos élelmiszerinfláció miatt. Elmondta, ez az óriási drágulás több mint háromszorosa az EU-s átlagnak, és ennek egy speciális faktorát is megnevezte. A közgazdász úgy gondolja, hogy a kormány a kiskereskedelmi adó megemelésével fokozta tavaly az inflációt.

 

„Bevezették ezt az úgynevezett kiskereskedelmi adót, aminek a mértéke 4,1 százalékos, és a fogyasztókra nézve az áfával azonos hatású. Ugyanis miután ezt a nagy forgalmú kiskereskedelmi láncoknak kellett befizetni, az már csak természetes, hogy a vásárlókkal fizettették meg az árueladáson keresztül.”

 

Az árstop a bevezetésekor nyilvánvalóan választási intézkedés volt, de ma már egy ésszerű gazdasági lépésnek is számít a kormány részéről – mondta el Miklós László. A közgazdász természetesen azt is hozzáfűzte, hogy a Fidesz a népszerűségének megtartásáért tartja fenn az árkorlátozást, de olyan szempontból racionális a döntés, hogyha már más intézkedéssel nem is, legalább ezzel segítse az átlag jövedelemnél kevesebből élőket. Az 500 ezer forint alatti jövedelemből élő családoknak ugyanis a gazdasági szakember szerint az a pár ezer forint is számít, amit ez a nyolc ársapkás termék jelent, így nem szabad annyira lebecsülni az intézkedést.

Orbán Viktor hétfői parlamenti felszólalásában is elmondta, hogy az árstop még jó ideig marad, a miniszterelnök nem beszélt a lehetséges eltörléséről. Ehhez kapcsolódva Miklós László is azt nyilatkozta a műsorban, hogy még sokáig vásárolhatunk az ársapkás termékekből.

 

„Mindaddig marad az árkorlátozás, amíg magas lesz az infláció és amíg a kormány úgy ítéli meg, hogy az alacsony jövedelmű társadalmi rétegeknél ez biztosítja a számára továbbra is a szimpátiát. Hiába van valós gazdasági hatása, az intézkedés kifejezetten politikai tartalmú, így ősznél előbb biztosan nem törlik el az árstopot.”

 

A műsorban még szó volt az áfacsökkentés esélyéről is. Balogh Judit műsorvezető kérdésére László Miklós azt felelte, hogy noha jól hangzik az MSZP vonatkozó javaslata az alapélelmiszerek áfacsökkentéséről, erre nem lát reális esélyt a kormány részéről.

 

„A vezetés bizonyosan nem fogja csökkenteni az áfát, hiszen az a kormánypolitika 2010 óta, hogy a forgalmi adók növelésével biztosítják a bevételek jelentős hányadát.”

 

Nézze meg (újra) a beszélgetést!