Miklosa Erikával és Wolf Katival mutatja be a Hawaiit is megjárt legújabb lemezét Tandi Flora az IH-ban

Tandi Flora énekesnő harmadik nagylemeze, a #5050 (Fifty-fifty) decemberben jelent meg. Zenei anyagát többségében a Fool Moonból ismert, szeged Molnár Gábor jegyzi, a hanganyag keverését és masterelését pedig a szintén szegedi, nemzetközi hírű producer, Égető Márió, vagyis Myon készítette. A Fonogram-díjra jelölt hanglemez dalait élőben először az Egyetemi Tavasz közönsége hallhatja május 25-én, szerdán este 7 órakor az IH Rendezvényközpontban. A szegedi énekesnő olyan neves vendégeket hívott a koncertre, mint Miklosa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes és Wolf Kati, aki 2011-ben az év női előadója volt.
Miklosa Erikával
és Wolf Katival mutatja be a Hawaiit is megjárt legújabb lemezét Tandi Flora az IH-ban

Tandi Flora énekesnő a Premier és a Flow című tematikus albumaival nemzetközi sikereket is elért, bemutatkozott számos európai ország színpadán, valamint koncertezett Indiában és az Egyesült Államokban is.

 

Az SZTE egykori hallgatója jogászként diplomázott, és 2009-ben az Őszi Kulturális Fesztiválon adta első koncertjét. Tavaly decemberben jelent meg harmadik nagylemeze, a #5050 (Fifty-fifty), ami a társadalmi egyenlőtlenségek formáit, különböző társadalmi helyzeteket jár körbe.  

 

Az új lemez  egy koncepcióalbum, amin 12 dal kapott helyet, hat szóló dal és hat duett, ezek közül három dalban férfi közreműködővel énekel Flora, három szerzeményben pedig női előadók állnak mellé, hogy erősítsék a dalok mondanivalóját.

 

A lemez érdekessége még, hogy a dalok produceri munkáit a szegedi Fool Moon énekegyüttesből ismert Molnár Gábor, a keverési és mastering munkákat pedig a Myon néven nemzetközi hírű zenei producer, a szintén szegedi Égető Márió készítette, aki a munka utolsó részét amerikai turnéja közben, Hawaiion egy hotelben fejezte be. A #5050 nyersanyaga tehát bejárta szinte az egész bolygót, mire végül CD-re került.  

 

A szegedi koncerten, a színpadon Florát zenekara kíséri, kiegészülve elismert művész barátaival, akik a #5050 lemezen is előadótársai voltak.

 

A zenekar tagjai:

 

  • Márton Gergely (gitár),
  • Gombkötő Ede (billentyű),
  • Juhász István (basszusgitár),
  • Anka Dávid (dob)

 

Sztárvendégek:

 

  • Miklósa Erika
  • Wolf Kati

 

Közreműködik:

 

  • Olasz Flóra és Molnár Gábor

 

A Játszókert című dal, amely Wolf Katival közös duett a családról szól és a Családok Nemzetközi Napján mutatták be a nagyközönségnek, ez volt a lemez egyik előfutára.

 

 

Az Írjuk Át egy erőteljes, dinamikus duett a kisebbségek helyzetéről, melyben partnere Lakatos Krisztián volt.

 

A The L Word című duett arról szól, hogy senkinek sincs joga megmondani, kit szeressünk. A szerelem gyönyörű és szabad, nem parancsra történik. Vásáry Andréval énekelték lemezre.

 

A Karácsonyi Mese pedig egy meghitt duett Miklósa Erika közreműködésével. A dal szövege egy örökbefogadás-történetnek is tekinthető, ezért Erikának külön kötődése lett ehhez a dalhoz.

 

 

 

Az utolsó a lemezen pedig az Esti Dal, amely az Erdő mellett estvéledtem kezdetű népdal átdolgozása Olasz Flóra hárfajátékával, aki szintén közreműködője lesz a szegedi koncertnek.

 

Tandi Flora a koncertet tavaly ősszel elhunyt édesapja, az ismert szegedi kulturális újságíró, Tandi Lajos emlékére ajánlja. 

 

 

A koncertre jegyek kaphatók az IH Rendezvényközpontban és online.

 

Vélemények

mutasd mind