Milyen energiaválság? Felcsúton 800 millióból építenek fedett sportpályát

Összesen 1 milliárd 160 millió forintnyi tao-támogatást hagyott jóvá a Magyar Labdarúgó Szövetség a 2022–2023-as szezonban a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány – írja az Mfor.hu.
A felcsúti fociakadémia ebből a pénzből 335 millió forintot költ utánpótlás-nevelésre és személyi jellegű ráfordításokra, 825 millió forint ingatlanberuházásra megy. A cikk szerint egészen pontosan egy fedett műfüves pályát terveznek, annak érdekében, hogy a téli hónapokban is folyamatos és színvonalas edzést tarthassanak az akadémistáknak.
A tervek szerint a fejlesztés idén júniusra el is készül.
Miközben az energiaválság miatt országszerte spórolni kényszerülnek a települések, a jelek szerint Felcsútot nem érintik a megszorítások. Persze úgy könnyű, hogy a fociakadémia mögött álló alapítvány 2011. júliusa óta összesen 38 milliárd 120 millió forintnyi támogatást zsebelt be, többségében állami tulajdonú és állami közbeszerzéseken rendre győztes magáncégektől. Ebből épült (a többi között) 11 milliárdért egy „ifjúsági szállás” is, ami a valóságban egy felnőttbarát 4 csillagos szálloda.
Az elmúlt évek fejlesztései remekül láthatóak ezen a videón: