MSZP: Rezsistop!-csomaggal állítanák meg a gáz- és áramáremelést

„Le kell vinni az áfáját a távhőnek, a palackos gáznak, tehát minden olyan energiafelhasználónak, amellyel a lakosság valamilyen rezsifogyasztást generál magának, és ha ezt megtesszük, már pedig ez hatósági ár, akkor egyből keletkezik ez az összeg, egyből lecsapódik a lakosságnál”
– erről beszélt Szabó Sándor szegedi országgyűlési képviselő azon a Kodály téri utcafórumon, amit Komjáthi Imrével, az MSZP társelnökével tartottak Szegeden. A fórumon szó volt a nagymértékű inflációról, és a nyugdíjemelésről is. Kijelentették, hogy valódi rezsicsökkentésre van szükség.
A fórumon résztvevők közül sokan nincsenek megelégedve rezsicsökkentéssel és a hatósági áras termékek hiányát kifogásolják a boltokban. Emellett számos résztvevő nehezményezte a nyugdíjemelés mértékét is.
Ezekre a problémákra igyekszik megoldást kínálni az MSZP új javaslatcsomagjával. A megnövekedett rezsiárakat az
- energiahordozók áfájának csökkentésével,
- a panelprogram folytatásával és annak kiterjesztésével minden lakóingatlanra,
- továbbá az olcsóbb paksi áram bevezetésével törnék le.
Szerintük így a jelenlegi 70 forintos áram árát az ötödére lehetne lecsökkenteni. Erről beszélt Komjáthi Imre, a párt társelnöke a Szeged Televízió Téma című hírműsorában is:
„A paksi erőmű megtermeli az ország energia szükségletének, áram szükségletének 60 százalékát. Ez elég lenne a lakosságnak és elég lenne az önkormányzatoknak is. Ezt 12 forintos kilowattóránkénti áron tudja teljesíteni. Egy kormányrendelettel ezt meg lehetne oldani. Ezen kívül nagy segítség lenne, ha az önkormányzatok és a kis- és középvállalkozások visszakerülnének az egyetemes energiaszolgáltatás alá.”
Nézze meg a teljes beszélgetést!
Így továbbra is rezsicsökkentve kaphatnák az áramot és a gázt a települések és a vállalkozások nagy része. A jelenlegi válsághelyzetről így vélekedett:
„Nem akarok a lakásomban »éhenfagyni!« […] Egyszerre van jelen a megélhetési válság két eleme: nagyon sok ember nem tudja az élelmiszert megvásárolni és nem tudja a rezsit fizetni. Éppen ezért fogalmaztuk meg azokat a javaslatokat, amelyek azonnali segítséget nyújthatnának az embereknek és forrás is lenne rá.”
A pontjaik között szerepelt még a 12 éve változatlan összegű családi pótlék növelése és a nyugdíjak legalább 19 százalékos emelése.
Ezeket a javaslatokat a párt az országgyűlésnek is benyújtotta, a kormánypártok viszont nem vették napirendre őket. Ötpontos Rezsistop!-csomag:
- A Fidesz-kormány ne nyerészkedjen a magyar családok rezsijén! (A paksi olcsó áram biztosítása a lakosság számára)
- Garantált alapszolgáltatást mindenki számára a lakóhelyén! (A létfenntartáshoz szükséges áramhoz és gázhoz a lakóhelyén mindenki hozzáférjen)
- Legyen 5 százalékos az ÁFA a lakossági energiaáron a mai 27 százalék helyett.
- Országos szigetelési programot minden lakóépületre!
- Ingyenes előre fizető mérőt, és visszakapcsolást a vezetékes energiaellátásba!