Nem akkor, hanem addig mi lesz? – Lakner Zoltán jegyzete

Lakner Zoltán

2022. április 24. 10:50

Nem akkor, hanem addig mi lesz? –
Lakner Zoltán jegyzete

A cél semmi, a mozgalom minden, írta egykor a nagy szociáldemokrata teoretikus, Eduard Bernstein. E híres tételében az volt a „pláne”, hogy nem a szocializmus elérendő állapotát, hanem a demokratikus küzdelemben kivívott jólétet, a szociális és politikai jogokat tekintette a szociáldemokrácia céljának. Magát a folyamatot állította a politikai küzdelem középpontjába.

 

Mindez arról jutott eszembe, hogy a hazai demokratikus közvéleménynek április 3-át követően kezdenie kell valamit az eredménnyel, meg azzal is, hogy kirajzolódik egy olyan tendencia, miszerint a Fidesz 2014 óta egyre jobb eredményt ér el az egymást követő országgyűlési választásokon. Aki azt gondolja, hogy a jelenlegi kormány és az általa kiépített, irányított rendszer rossz irányba viszi az ország dolgait, az bizonyára nehezen emészti meg a Fidesz-többség tényét, ám kiindulásképpen muszáj szembenéznie vele.

 

De akkor már azzal is szembe kell nézni, hogy az ellenzék rengeteg verziót kipróbált már az együttműködésre és az együtt nem működésre, ám a technológiai verziókat végigzongorázva sem sikerült nemhogy a hatalmat átvennie, de még a Fidesz erősödését sem tudta megtörni. Persze, az ellenzéki kiszorítósdinak még nincs vége, és további lejátszási lehetőségek nyílnak meg, ha mondjuk a rendelkezésre álló pártok elkezdenek egymással összeolvadni, már csak azért is, mert közülük többen korábban pártszakadással jöttek létre. Nem is szólva arról a lehetőségről, hogy újabb pártok is alakulhatnak.

 

A dolog lényege azonban éppen az, hogy ebből önmagában nem fog sok minden kisülni.

 

Én leszek az utolsó, aki a pártok ellen beszél, hiszen a parlamentáris demokráciát pártokkal játsszák. Csak hát itt van a bökkenő: mi történik, ha nincsen demokrácia?

 

Itt jön a képbe a bernsteini mondat, pontosabban annak logikája alapján az a megközelítés, amit Unger Anna politológus fogalmazott meg: nem a választás, hanem az odáig vezető út a lényeg.

 

Azaz, ha úgy tesz mindenki, mintha demokratikus pártrendszerben, nyilvánosságban élnénk, az erőforrásokhoz való szabad és egyenlő esélyeket kínáló hozzáféréssel, és a politikai szereplők semmi másra nem törekszenek, mint a fennálló ellenzéki pártrendszer újabb újramixelésére, akkor valószínűleg egy újabb választáson sem jutnak sokkal fényesebb eredményre.

 

Még csak azt sem állítom, hogy ki kellene jönni a parlamentből, inkább azt, hogy annak a tudatában kellene bent maradni, hogy mi – és mi nem – a magyar parlament. Semmiképpen sem a demokratikus közélet terepe. Ami ténylegesen a demokrácia ügye számára hasznosítható, az a kevéske nyilvánosság, amit biztosít az Országgyűlés az ellenzék számára, valamint azok az anyagi források, amelyek a frakcióalakításhoz kapcsolódnak.

 

Egy következő választásnak azonban csak akkor lesz bármi értelme, ha az odáig vezető úton az általuk elérhető erőforrásokra támaszkodva az ellenzéki pártok minden módon támogatják a helyi közéletet, a kisebb-nagyobb közösségeket, a civil erőfeszítéseket, azért, hogy a szervezkedéshez még kedvet érző emberek minél több felületen találhassanak egymásra. Ha létrejön ez a társadalmi erő, a rendszer alatti autonóm világ, akkor utat tör majd magának a követelés, hogy a választási hisztériákon túl vegyük elő azokat az ügyeket is, amelyek tényleg befolyásolják a mindennapi életünket és a következő nemzedékek mindennapi életét. A választások közötti közéletcsináló munkával felszínre hozhatók a szunnyadó társadalmi energiák.

 

Más esélyünk nincs is.

Vélemények

mutasd mind