Nem pihennek a bezárt bábszínház művészei: egy kupac kuflival leptek el egy Kelemen utcai lakást

Nem volt szerencséje Kiss Ágnes igazgatónak, aki 2020 júliusa óta vezeti az intézményt: először a járvány miatt kellett hosszabb időre bezárnia a bábszínházat, most pedig a rezsiválság tett lakatott a kapura.
– Nézzük inkább a dolgok jó oldalát! Olyan típusú ember vagyok, aki, ha szembe találja magát egy problémával, igyekszik abból a lehető legjobbat kihozni. Hiszek abban, hogy ezek a dolgok nem véletlenül jönnek, sok olyan rejtett energia elő tud jönni ilyen helyzetekben a színészekből és a műhely kreatív csapatából, ami békeidőben, egy olajozottan működő színházban nem biztos, hogy előjönne. Az elmúlt években nem a Covidot és rezsiválságot volt a legnehezebb átvészelni a művészeinknek, hanem a taps hiányát, amit egy bezárt színházban nélkülözniük kell – mondta az igazgatónő.
Megtudtuk, nem volt más megoldás, ideiglenes be kellett zárni, mert a gázfűtés költsége egyik pillanatról a másikra 11 és félszeresére nőtt, és az előadásokon a színpadi reflektorok is sok áramot fogyasztanak, ami szintén jelentősen megdrágult.

Ahogyan a Covid idején, a munka most sem állt le. Januárban azzal indították az évet, hogy a bábművészek szegedi általános iskolákba látogattak el, ahol bábsimogató, bábmozgató és bábkészítő foglalkozásokkal igyekeztek felkelteni a gyerekek érdeklődését a leendő előadások iránt.
Ezalatt a társulat másik része Pécsen a Bóbita Bábszínházban próbált. Március végén Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agórában mutatják majd be a Robin Hood című, nagyszabású koprodukciós előadásukat, amit a Kövér Béla Bábszínház művészeti vezetője, Schneider Jankó rendez.
– Az előadás díszletei akkorák, hogy azok nem férnének el a bábszínházban, így esett a választásunk az Agórára, ahol ráadásul sokkal több néző láthatja majd az előadást – mondta el az igazgatónő.

Február végéig a vendégművészeknek fenntartott, alacsony rezsijű Kelemen utcai lakásba lelt ideiglenesen otthonra a bábkészítő műhely és a hét elején itt kezdték el próbálni az Egy kupac kufli Dániel András meséje alapján írt új darabjukat, amit közvetlenül a nyitás után, március 5-én mutatnak be.
Ez alatt az idő alatt a társulat másik része pedig a Lázár Ervin Program keretében viszi el az iskolákba a Csukás István meséje alapján készült Pintyőke Cirkusz, világszám! című produkciót.
Különleges attrakcióval készülnek a Bábszínházi Világnapra is, március 21-én mutatják be a Kövér Béla Bábszínház 75. születésnapjára tavaly megjelent A nagy lötty, avagy születésnap a bábszínházban című könyvet és tematikus játszóteret is berendeznek a kamarateremben, ahol sok meglepetéssel várják majd a családokat.

Idén hazánk ad otthont a Színházi Olimpiának, húsvéttól Szent Iván éjjeléig a világ színházainak ünnepi találkozópontjává válik Magyarország, amibe a szegedi bábszínház is részt fog venni.
– Ez egy olyan lehetőség, ami egyszer adódik egy bábszínház életében, ezért nagy erőkkel készülünk. A kecskeméti Ciróka és a békéscsabai Napsugár Bábszínházzal közösen tervezünk.
A jó idő beköszöntével idén is lesznek szabadtéri programjaik, amelyekhez újabb óriásbábúk elkészítését is tervezik.
Eddig négy ilyen nagy figura született: a kérész, a ponty, egy sirály és a tiszai bőgőshajó. Úgy tervezik, a következő óriásbábok is mind Szegedhez és Tiszához kapcsolódnak majd, akárcsak elődeik.
A bábszínházi kényszerszünet március 3-ig tart, két nappal később, 5-én már be is mutatják a Dániel András mesekönyv-sorozata ihlette előadást, az Egy kupac kuflit.
A zárva tartás miatt sem lesz az évad előadásainak száma kevesebb: tavasztól minden héten naponta többször játszanak, mint tavaly, így nem kell meghosszabbítani az évadot. A korábbi darabjaik egy részét is műsoron tartják, így az egészen kicsi és a nagyobb gyerekeknek, sőt felnőtteknek is kínálnak előadásokat.

– Május végéig már megtekinthető a műsor a honlapunkon – mondta Kiss Ágnes.
Hogy melyik előadást, melyik korosztálynak javasolják, azt itt máris megnézhetik a szülők. Aki pedig szeretne időben jegyet váltani a nyitás előtt online már megteheti.
Az új bemutató, az Egy kupac kufli mellett márciusban tíz alkalommal lesz látható a Vitéz László és az elátkozott malom című Pályi János vendégelőadás, jön a Robin Hood, a legkisebbeknek pedig a Nyuszi, hopp! című előadást ajánlják. A felnőtteknek szól majd a KL Színház vendégelőadása, az Alaine: ideje a meghalásnak című produkció és Fabók Mancsi májusi vendégelőadása is, aki A fekete kakas című Mikszáth Kálmán darabbal érkezik majd Szegedre.