Nézhetünk-e színházat a járvány és az energiaválság után is a fotelből, avagy mire jó a virtuális előadás?

A színházaknak, az előadóművészeknek, énekeseknek teljesen új utakat, lehetőségeket kellett keresni, hogy a Covid idején, amikor az egész világ szobafogságra volt ítélve, eljussanak a nézőkhöz, hallgatókhoz. Szinte egyik napról a másikra robbantak be a köztudatba a streaming előadások, a járvány elmúltával azután ahogy jött, ugyanolyan gyorsan meg is szakadt az érdeklődés a fotelből nézhető színházi előadások, koncertek iránt. Most nyakunkon az energiaválság, télen a legtöbb hazai színházra lakat került, ismét előtérbe kerültek a világhálón nézhető kulturális produkciók. Vajon mi lesz a jövőjük, ha kitavaszodik és kinyitnak a színházak?
Rafai Gábor

2023. február 08. 19:20

Nézhetünk-e színházat a járvány és
az energiaválság után is a fotelből, avagy mire jó a virtuális előadás?

A járvány idején emberek nem tudtak színházba menni, pedig igényük lett volna rá, a kijárási tilalom miatt pedig felszabadultak az esti óráik. Ehhez még lelki motivációként társult az is, hogy a közönség valahogy támogatni szerette volna a társulatokat, nehogy tönkre menjenek – mondta el a Forbes.hu-nak Sárközi Szabina, az eSzínház marketing és kommunikációs vezetője.

 

Vannak ugyanakkor a járványtól független tényezők is, amik vonzóvá teszik az online közvetítéseket: leküzdik a földrajzi távolságokat, mert – például egy budapesti előadást – vidékről és külföldről is meglehet nézni, a repertoárról lekerült műsorok pedig később is visszanézhetőek.

 

– Leginkább csak reklámnak jók egyelőre ezek a színházi előadások, oda is eljut egy-egy szegedi produkció, ahová korábban nem. Az élő színházat azonban semmi sem képes pótolni. Egy előadás hangulatát nem lehet visszaadni a képernyő előtt ülőknek – mondta Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója.

 

A szegediek a járvány ideje alatt többször is az eSzínházat hívták segítségül. Az energiaválság idején most újabb két előadásukat – a Mária országát és az Orwell disztópiájából készült 1984-et – is láthatták a nézők a világhálón földrajzi távolságoktól függetlenül. 

– Azért hirdettük meg ezt a két előadást az eSzínházon, mert értékes produkciónak tartjuk és lehetőséget szerettünk volna biztosítani, hogy az ország más részein lakók is lássák. Egy kicsit a saját munkánkat is igyekztünk ezzel halhatatlanná tenni. de az élő színházé a jövő.

 

Nyolc éve futnak az IH Rendezvényközpontban a Pedagógiai esték előadásai. Eddig a 128 előadást több mint ötvenezren látták.  

 

– A járvány idején mi is próbálkoztunk azzal, hogy a világhálón érjük el a közönségünket, változó sikerrel. Volt olyan előadásunk, amit még külföldről is néztek, de olyan is, amit alig néhányan, pedig mi sikergyanúsnak gondoltuk.

 

Porkoláb Mihály főszervező szerint az interneten való megjelenés legfeljebb kiegészítheti az élő előadásokat. Jó, hogy megőrzik a produkciókat az utókornak és nincsnek időben és térben behatárolva, de nem képesek olyan közösségi élményt nyújtani, mint az élő előadások.

 

A Belvárosi Mozi már több mint egy évtizede próbálkozik operák online közvetítésével, azzal, hogy a világ legrangosabb operaházainak előadásait hozza el így Szegedre.

 

– Tizenhárom évig közvetítettük élőben a New York-i Metropolitan Opera előadásait.  A járvány után kicsit alább hagyott az érdeklődés, ezért most a londoni Királyi Operaház előadásaival próbálkozunk. Szegeden mindig lesz annyi operarajongó, hogy érdemes lesz foglalkozni a közvetítéssel, mert csak nagyon kevesen jutnak el a világ nagy operaházaiba – mondta Szabó Éva Andrea a mozi vezetője.

 

Szerinte is hiába a kiváló hang és képminőség, az élő előadások hangulatát az sem képes pótolni. Más élményt nyújt, a nézők egészen közelről is láthatják a színészek, énekesek arcát, így az apró gesztusok, amik egy színházban a nőtérről nem láthatók, itt felértékelődnek.

 

A színházi szakma is keresi még a helyét az ilyen a közvetítéseknek: film és a színház határán most van születőben egy teljesen új műfaj. 

 

Egy filmes eszközökkel felvett színházi előadás, ahol a rendező már közeli kamerafelvételekkel és vágással is tud operálni egyre több színházi szakember fantáziáját mozgatja meg. 

 

A vidéki teátrumok közül a szegedi, a székesfehérvári és a szombathelyi próbálkozik ilyen előadásokkal – leginkább felvételről, mert az élő adás kockázatát csak kevesen vállalják.

 

A műfaj elterjedését segíti az is, hogy a streaming közvetítések jóval olcsóbbak a hagyományos színházi előadásoknál, ráadásul egy „jegy” árán akár az egész család megnézheti a produkciót olyan időszakban, amikor az infláció miatt egyre több családi költségvetésből hullik ki a színházra fordítható összeg.

 

Nyitóképünk Székely Csaba Mária országa című színművének előadásán készült. A szegedi produkciót januárban négy napig bárki megnézhette az eSzínházban (fotó: Szabó Luca)

Címlapon

mutasd mind