Novák Katalin: Olyan béketerv kell, ami nem jár Oroszország győzelmével

Szerda délelőtt háromnapos látogatásra ment Törökországba Novák Katalin. A program részeként közös sajtótájékoztatót is tartott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. A hvg.hu tudósítása alapján a köztársasági elnök ismét nyugatbarátabb retorikát alkalmazott az Orbán-kormánynál mind az orosz-ukrán háború, mind a NATO-bővítés kérdésében. Igaz, utóbbiról ezúttal kevés szó esett, a magyar államfő mindössze annyit mondott, hogy Magyarország „bővítéspárti”, és ez a Nyugat-Balkán uniós integrációjára és a NATO-csatlakozásra egyaránt vonatkozik. Erdogan pedig arról beszélt, hogy Magyarország és Törökország a NATO-ban is szövetségesként van jelen, és örülnének neki, ha hazánk a jövőben is támogatná Törökország csatlakozását az Európai Unióba.
Az orosz-ukrán háború kapcsán már konkrétabb kijelentéseket is tett a köztársasági elnök.Szerinte a békéhez:
- szándékra,
- az eszkaláció elkerülésére,
- és a feszültségek lehűtésére van szükség.
Ezen felül egy asztalhoz kell ülni, és olyan béketerv kell, ami nem jár Oroszország győzelmével.
Ez utóbbihoz hozzátette:
„Közös célunk, hogy Oroszország vonja vissza a csapatait ukrán területekről”.
Szavak szintjén tehát ismét látványosan eltér az elnöki álláspont az Orbán-kormányétól. Talán nem véletlen, hogy az állami hírügynökség, az MTI tudósításából kimaradtak az utóbbi részletek, vagyis hogy el kell kerülni Oroszország győzelmét, és hogy ki kell vonulniuk az orosz csapatoknak Ukrajnából.
A találkozó másik témája a Törökországot (és Szíriát) sújtó földrengés volt. Erdogan elnök köszönetet mondott a magyaroknak a földrengés utáni segítségért, kiemelve, eljött Ankarába Mancs korábbi gazdája, Lehoczki László is, aki már az 1999-es földrengés után is részt vett az életmentésben. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezettől 100 millió forintos adomány érkezik, emellett hazánk 100 tonna gyógyszert és orvosi eszközöket is küldött, továbbá templomok és egy kórház újjáépítésébe is besegít.