Önvizsgálat, szomorúság, türelem – Szűcs Zoltán Gábor jegyzete

Szűcs Zoltán Gábor

2022. május 03. 14:34

Önvizsgálat, szomorúság, türelem –
Szűcs Zoltán Gábor jegyzete
  • Nagyon izgalmas és fontos viták folytak le az elmúlt hetekben azzal kapcsolatban, hogy pontosan miért is következett be az ellenzék súlyos választási veresége április 3-án, hogy el lehetett volna-e kerülni azt vagy legalább kevésbé súlyos lehetett volna-e a vereség más kampánystratégia, más miniszterelnök-jelölt mellett és így tovább.
  • Aztán arról is fontos viták zajlottak, hogy mit tegyenek az ellenzéki pártok az új országgyűlésben: részt vegyenek-e egyáltalán a parlamenti munkában, és ha igen, milyen formában.

 

Voltak emellett olyan viták is, amelyek arról szóltak, leváltható-e még választási úton a Fidesz, és az erre a kérdésre adandó választól függően voltak, akik inkább a hosszabb távú építkezésre, a parlamenten kívüli munkára, voltak, akik a következő választások megnyerésére helyezték a hangsúlyt.

 

Időnként rossz hangulatú viták voltak ezek, de fontos viták.

 

Akkor is szükség volt rájuk, ha nem is feltétlenül jutottak megnyugtató eredményre. Hiszen, hogyan is juttathattak volna, ha egyszer a Fidesz következő négy éve még el sem kezdődött? Márpedig, amíg a Fidesz hatalmon van, nem tudhatjuk, melyik út a helyes. Tippjeink, jó érveink, szenvedélyes elkötelezettségeink lehetnek, megnyugtató bizonyosságunk nem.

 

Nem akarok úgy tenni, mintha meg lennék győződve egy bizonyos út helyességéről. Ellenzéki érzelmű magyar állampolgárként eddig sem kifejezetten a megingathatatlan optimizmus jellemzett, csak szerettem volna hinni abban, hogy lehetséges, amiről tudtam, hogy nélküle rosszabb lesz az országnak. 2018-ban a választások előtt azt szerettem volna, hogy legalább a kétharmados alkotmányozó többségét veszítse el a Fidesz. A választások után, mikor kiderült, hogy semmi ilyesmi nem történt, sőt, a Fidesz messze túlteljesítette 2014-es eredményét, ráeszméltem, hogy a Fidesz hosszú időre fog berendezkedni, a hatalmával pedig minden korábbinál erőteljesebben élni fog a maga javára. Így is lett.

 

És mégis, idén április 3. felé közeledve azt szerettem volna hinni, hogy a megelőző négy év lesújtó kormányzati teljesítménye és az ellenzék nagy nehezen összerakott alternatív ajánlata együtt segíteni tudnak legalább érdemben meggyengíteni a Fideszt. Úgy éreztem, az ellenzék legalább azt megtette, amit 2018-ban elmulasztott. Mint kiderült, ez sem volt elég.

 

Négy év hosszú idő, ki tudja, talán megint akarok majd valamiben reménykedni. De ez most nem a reménykedés ideje, hanem az önvizsgálaté, a szomorúságé és a türelemé.

 

Ha van egy dolog, ami mellett mégis szeretnék érvelni, az az, hogy a legtöbb dolog, ami az elmúlt hetek vitáiban elhangzott, valójában jó eséllyel egyszerre igaz.

 

  • Valószínűleg abban is van igazság, hogy a Fidesz felépített egy hatalmi konglomerátumot, amelyik a liberális demokráciák normáitól eltérő módon képes többségi támogatást biztosítani a maga számára, amiben fontos szerepet játszik az emberek személyes függőségi viszonyokba kényszerítése, a jogok és általános szabályok helyett a feltételekkel juttatott kegyek és privilégiumok, a diszkrecionális döntések uralma, és eközben
  • valószínűleg az is igaz, hogy a Fidesz érti a választóit, a választói félelmeit, vágyait, reményeit, és sikerült felépítenie egy olyan világot, amiben a maguk módján otthonosan mozognak, amit kiszámíthatónak, elviselhetőnek, biztonságosnak éreznek.
  • Valószínűleg abban is van igazság, hogy az ellenzék nem ismeri eléggé a választóit, túl kevés időt tölt egy tartalmi alternatíva kidolgozásával, túl sokan foglalkozik magával, technikai és hatalmi kérdésekkel, arányaiban túl sokat foglalkozik a nagyvárosi, magasan iskolázott, magasabb jövedelmű, politikailag az átlagnál aktívabb választói csoportok érzékenységeivel, hogy százezerszám vesztettek szavazókat, elsősorban jobbikosokat, hogy megdöbbentően súlyos kampányolási hibákat követtek el, hogy csodafegyvernek hittek technikai eszközöket és az is, hogy az ellenzék nagyon sok mindent megtett, amit korábban elmulasztott, hogy szélsőségesen kiegyenlítetlen versenyfeltételek közepette, a Fidesz számára rendelkezésre álló erőforrások töredékéből dolgozva kellett politizálniuk, hogy valójában az ellenzék ért el részsikereket, hogy még a közel kétmillió szavazójukért is meg kellett dolgozniuk, őket se vehették biztosra, hogy ha valóban a jobbikos szavazók morzsolódtak le, akkor végülis egy a szélsőjobboldalon kívüli nagy ellenzéki szavazótábor létrehozásában inkább sikeresnek mondható az elmúlt négy év politizálása.
  • Valószínűleg abban is van igazság, hogy az ellenzék nem volt képes eléggé megújulni, tele van évtizedek óta ismerős arcokkal, és az is, hogy kicsit igazságtalan is velük a nyilvánosság, mert valójában egy nagyon radikális átrendeződés ment végbe, szép csöndben, de mégiscsak, hiszen hiszen ma az ellenzéket túlnyomó többségében olyan pártok alkotják, amelyek vagy a 2010 előtti kétblokk-rendszer ellenzékeként jöttek létre vagy azóta, az Orbán-rezsim ellenzékeként, kormányon sose voltak.
  • Valószínűleg abban is van igazság, hogy a Fidesz politikai nagyságrendekkel professzionálisabb az ellenzékénél (nagyságrendekkel többe is kerül), vezetői céltudatosabbak, jobban akarják a hatalmat és nagyobb az önbizalmuk is és
  • abban is, hogy az ellenzék sok szempontból olyan dolgokban múlja alul a Fideszt, amiben valójában az országnak nem lenne jobb, ha versenyben lenne a két oldal egymással.
  • Abban is van igazság, hogy az ellenzék az egyik legfontosabbnak vélt üzenetét, hogy tudniillik egy nem demokratikus politikai versengésre van kényszerítve, nem tudta koherensen és meggyőzően képviselni, és
  • abban is, hogy a választók jelentős részének egy csomó olyan kérdés fontosabbnak tűnik, ami nem arról szól, hogy milyen rezsimben élünk, milyen értékeink vannak, mit követel a joguralom és így tovább.
  • Abban is van igazság, hogy az ellenzék képtelen volt megmutatni a választóknak, hogy az őket a mindennapokban nyomasztó problémák egy jelentős részéért a Fidesz a felelős, és hogy a Fidesz leváltásán keresztül vezet az út egy számukra is élhetőbb jövő felé, és
  • abban is, hogy mindazon borzalmak ellenére, amit az elmúlt évek hoztak, a számos mutatóban megjelenő általános elégedetlenség az emberek között az egyéni élethelyzetükkel kapcsolatban, a választók számára eleve nem politikai problémaként jelenik meg, sőt, mintha az ország kormányzásával kapcsolatban jobb lenne a véleményük, mint amit egyéb tapasztalataik esetleg indokolnának.

 

És mindenekfelett abban is van igazság, hogy súlyos kudarcot vallott abban az ellenzék, hogy közösséget építsen, jelen legyen a választók mindennapi életében az egész országban, és ezt pótolta a sajtótájékoztatók, Facebook-csoportok, tévéinterjúk virtuális közösségével és az is, hogy az ellenzék valójában időről időre nagy erőfeszítéseket tett közösségszervezésre, de ez egyrészt ideálisan nem egy top-down folyamat kéne legyen, hanem bottom-up szerveződés, másrészt minden ilyen kísérlet elkerülhetetlenül falakba ütközött Budapesten kívül (ez például a baloldali Szikra mozgalom által támogatott Jámbor András sikerének egyik fontos korlátja).

 

Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy éppen mivel maga a probléma, ami az Orbán-rezsimet létrehozta és fenntartja, komplex, nemcsak a fenti, sokszor egymásnak ellentmondó válaszkísérletek mindegyikében vannak megfontolandó igazságok, de az előrevivő út sem feltétlenül sem csak egyetlen lehet mindenki számára. Nyilván a különböző pártoknak különböző érdekeik vannak, az ellenzéki pártok közötti versengés nemcsak elkerülhetetlen, de alighanem hasznos is. Nyilván lesz, aki ki fogja próbálni a radikálisabb hangvételt, lesz, aki mérsékelt kritikával fog próbálkozni, lesz, akiket kooptálni fognak. Ez eddig is így volt és ez ellen nagyon nehéz lesz mit tenni. Persze lehetne tanulni abból, hogy az ellenzéki koordináció április 3-án azért vallott kudarcot, mert messze nem volt olyan hatékony és meggyőző, mint lehetett volna, de attól tartok, elkerülhetetlen lesz, hogy a pártokat maguk érdekeit követve az alapoktól újragondolják az együttműködéshez való viszonyukat.

 

Választóként örülnék, ha nem feladnák az együttműködést, hanem sokkal hatékonyabbá tennék, de azt gyanítom, hogy előbb az az idő jön, amikor mindenki megpróbálja a saját rövidtávú túlélését biztosítani.

 

Az is jó lenne, én legalábbis nagyon örülnék neki, ha nem csak jelszavak szintjén, de a napi politikában is, az ellenzék megpróbálná elkezdeni visszaszerezni az ország helyzetéről és jövőjéről való gondolkodásbeli kezdeményezést a Fidesztől. Engem igazán nem zavarna, ha ütköznének egymással különböző nézetek, elvégre egyáltalán nem magától értetődő, minek hogyan kellene az iskolákban, egyetemeken, a kórházakban, az orvosi rendelőkben, a hivatalokban, a gyárakban történnie. Egyáltalán nem magától értetődő, mit gondoljunk a közlekedésről, az ország külpolitikájáról, a hadsereg szerepéről, az adózásról, a gyerekvállalásról, a munkaidőről, a munkahelyi körülményekről, arról, hogy mivel fűtsünk és egy sereg más dologról.

 

És akkor még arról nem is beszéltünk, pedig kéne, hogy míg 2014 előtt volt egy olyan illúzió, hogy a civileknek kellene a pártok szerepét átvenniük, 2018 után meg a pártok akarták, hiába, megmutatni, hogy ők tudnak csak politizálni, 2014, 2018 és 2022 után pedig ismételten elhangzott, hogy az értelmiség megbukott, valószínűleg érdemes belátni, hogy senki se tudja, merre van előre és hogy ugyanakkor teljesen természetes az is, hogy mindenki bele akar szólni a politikába.

 

  • Szerencsés esetben eljöhetne egy olyan állapot, ahol a pártok képesek civilekre támaszkodni, de nem felejtik el, hogy nekik megvan a saját politikai céljuk, tudják használni a szakemberek tudását, de nem felejtik el, hogy megvan a saját politikai céljuk, s hogy képesek sokkal inkább odafigyelni a választóik hangjára, de nem felejtik el, hogy végső soron mégiscsak ők a pártpolitikusok.
  • Szerencsés esetben a civil szerveződés ki tud törni a projektfinaszírozott NGO-k szűk köréből és jelentősen nagyobb mértékben tudnak jelen lenni az ország nagy részében, képesek aktívan befolyásolni a politikát, de nem rendelődnek alá a pártoknak mint a Fidesz civil hátországa (vagy esetleg mint a nyomaiban még meglévő régi összefonódások helyi civil szervezetek és a baloldal között), képesek közvetíteni szakemberek tudását egyfelől és társadalmi igényeket másfelől.
  • Szerencsés esetben a szakemberek ma is rendelkezésre álló tudására az országról nagyobb figyelem jut mint eddig, de senki sem keveri össze ezt a tudást elitista előítéletek alapján a nép hangjával és megérti ennek a tudásnak a határait, nem lesz rá féltékeny sem, nem veszi semmibe, ahogy nem is követi kritikátlan naivitással sem. Ha így lenne, a rezsimen kívüli Magyarország talán meg tudna erősödni.

 

Van itt persze egy nagy bökkenő, amit szándékosan a végére hagytam: egyáltalán nem lehetetlen ugyan ez az építkezés (még a kommunista Lengyelországban, sokkal rosszabb körülmények között is milliós tömegmozgalmat, alternatív társadalmat lehetett szervezni a rezsim ellenében), de sajnos nemcsak nem könnyű, hanem végletesen ki is van szolgáltatva egy olyan szereplő előre ki nem számítható cselekedeteinek, amivel szemben az ellenzéki Magyarország jelenleg és belátható időn belül képtelen is marad erőt mutatni.

 

Igen, a Fideszről beszélek.

 

Mert lehet álmodozni megerősödő ellenzéki pártokról és ellenzéki párhuzamos társadalomról, lehet tenni is érte, de ettől még tény marad, hogy az életünket belátható ideig nem ez, hanem Orbán Viktor és rendszere fogja meghatározni. Állásunk, havi bevételünk, a kamatszint, a forintárfolyam, a gyerekünk iskoláztatása, a kórházaink állapota, az utak minősége, a benzinár és egy sereg más dolog mind-mind attól függ, amit ők akarnak, ők tesznek és amivel szemben az ellenzék jelenleg eszköztelen.

 

Ez van. Ha változást akarunk is, nem tagadhatjuk a valóságot.

Vélemények

mutasd mind