Örökre a szívünkbe zártuk – Kutnyik Pál olvasói levele

Szegedi Tükör

2022. május 01. 11:59

Örökre a szívünkbe zártuk –
Kutnyik Pál olvasói levele

Már nagy gyermekei vagyunk édesanyámnak. Mindhármunkat özvegyen nevelt fel, tisztességgel. Soha el nem felejtve, örökre a szívünkbe zártuk. Szomorúságunkra már évtizedek óta nem él közöttünk, mégis különös izgalmak közepette köszöntjük őt, mert biztos vagyok benne, hogy mindenki kötődik és ragaszkodik az édesanyja emlékéhez, a vele töltött régmúlt időkhöz.

 

Bizony mondom, minden anya hős, aki a gondoskodását és örökös figyelmét adja a gyermekeinek.

 

Sokszor történnek fura dolgok az emberrel. Mondják, hogy mindenki élettörténete meg van írva a sorsok könyvében. Persze én nem nagyon hiszek az ilyenekben, még kicsit sem, mert mindenki saját sorsának, szerencséjének kovácsa. Hogy ki hová születik, az a szubjektum oldaláról csupán a véletlen műve, de hogy ki hová érkezik meg az élete során, az már nem véletlen, az rajtunk múlik.

 

Szülővárosomból, Békéscsabáról 1958-ban kerültem Szegedre, ahol azóta is élek, most már családostul. Kezdetben kollégiumban laktam, majd érettségi után Budapestre vonultam be sorkatonának, ahonnan 1965-ben szereltem le. Még ugyanabban az évben megnősültem, családot alapítottam. Úgy dolgoztam le kerek ötven évet, hogy tizenkét évig, nyugdíjasként még aktív voltam. A munka mellett, 1976-ban végeztem el az egyetemet.

 

Jó apám meghalt a második világháborúban. Édesanyám többé nem ment férjhez. Elképzelni sem tudja, aki nem élt akkor, hogy az idő tájt milyen nehéz volt az élet. Hogy az édesanya milyen drága kincs, azt csak akkor érezzük igazán, ha már nincs. Mi huszonhat éve temettük el az édesanyánkat.

 

(fotók: Fortepan)

 

Mielőtt leültem, hogy e témában összefésüljem és papírra vessem a gondolataimat, azon tűnődtem, vajon milyen érzéssel vannak ilyenkor azok, akik nem ismerhették a szüleiket, az édesanyjukat? Mit érezhetnek az anyák napján? Mert más átélni a helyzetet, és más belegondolni, de szólni lelked vajúdásáról, szíved bánatáról, úgy gondolom, szinte lehetetlen. Csak édesanyád hallgat meg és segít, támogat önzetlenül.

 

Május havának első vasárnapján ünnepeljük azokat, akiknek az életünket köszönhetjük. Szerintem az édesanyákat az év minden napján köszönteni illene, mert ha valaki, akkor az édesanyák valamennyien megérdemlik! Virággal, jó szóval, szeretettel, nagyobb odafigyeléssel, egyáltalán – minden szeretetünkkel. Mert a szeretet az ember legjobb és legszebb tulajdonságainak egyike.

 

E jeles napon gondoljunk nagy tisztelettel minden anyára, köszöntve őket szeretettel és tisztelettel, örökké megőrizve emléküket, amíg csak élünk.

 

Kutnyik Pál

Vélemények

mutasd mind