Öt év alatt a Fidesz teljesen megnyomorította Szeged évszázados lapját és ledarálta a saját maga alapította provokátorhonlapot

A média elfoglalása ezt jelentette a kormánypártnak Szegeden. A Délmagyarországnak és a Szegedmának is már csak a neve van meg, előbbinek lassan mindene odalett, odavan, utóbbinak a sosemvolt brandje lesz lassan oda.
Garai Szakács László

2022. november 24. 17:36

Öt
év alatt a Fidesz teljesen megnyomorította Szeged évszázados
lapját és ledarálta a saját maga alapította provokátorhonlapot

A Szegedma főszerkesztőnélkülisége adta az apropót, hogy gyorsan átismételjük, a kormány mit és hogyan tett a saját sajtójáért Szegeden.

 

Magyarország egyik legfontosabb, legrégebbi helyi napilapjának tönkretételéről

Alapítva 1910-ben.

 

A lap szelleme liberális és a polgári radikalizmussal rokonszenvező volt. Innen indult a Délmagyarország története 112 évvel ezelőtt. Kibírta a két világháborút, túlélt minden rendszert és most korához, nevéhez egykorvolt tekintélyéhez képest méltatlanul vegetál. 

 

Mikszáth Kálmán köszöntötte, írt bele tárcákat Móra Ferenc, József Attila Tiszta szívvel című verse is itt jelent meg. Olvashattuk a fejlécében, hogy keresztény politikai napilap, de azt is, hogy egyesüljek a világ proletárjai. És volt, amikor Szegedi Néplapként jelent meg. Betiltották, a szocializmusban az MSZMP lapja volt, mert annak kellett lennie, majd a francia tulajdon került, majd a franciák németekkel közösen tulajdonolták.

 

Ekkoriban senki nem gondolta, hogy egy emberöltőn belül újra pártlappá válik.

 

A XX. század végén indultak el azok a változások, amik a mába vezettek: 2000-ben a brit Northcliffe Newspapers Group (NNG) megvette a Délmagyarország kiadóját, az NNG magyarországi vállalata, a Lapcom Kft. felelt ezután mindenért. A cég később zrt-vé alakult át. Az angolok komolyan gondolták, hogy mindent kihoznak a lapból, kilenc hónap alatt a semmiből épült új sajtóház 2005 őszétől 2006 tavaszáig, ahova a szerkesztőség a Stefániáról, a nyomda a Kálvária sugárútról költözött – sose feledem el, az első lapot, egy Vasárnapi Délmagyarországot az én szerkesztésemmel készítettünk el lenejlonozott munkaállomások, új szagok között. De félre a romantikát, a nosztalgiát!

 

A Lapcom 2017-ig bírta, de az utolsó évek szenvedéstörténetét is jól jelzi, a Kajmán-szigetekre bejegyzett Radio Bridge Media Holdings Ltd. nevén volt már ekkor a kiadó. Ők adták el végül Andy Vajnának, az Avalue Befektetési Kft.-nek, ami az AV Investments leányvállalata volt. Innentől volt egyértelműen, kimondhatóan fideszes tulajdonban a lap. Bő egy évvel később aztán jött a felajánlkozás, a Délmagyarország is megalakuló Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány, a KESMA része lett. A beolvadás, mondjuk így, átszervezést is jelentett, egymás után küldték el a „régi” Délmagyarországban dolgozókat, a komolyan vehető, valódi újságírókat, és jöttek a Fidesz-közeli médiamunkások, akik azóta is uralják a lapot. Ami egyre jobban eltűnt, eltűnik a többi megyei lappal együtt a budapesti központi irányításban. Ma már teljesen mindegy, melyik megyei lapot vesszük meg, ugyanazt, ugyanúgy megtaláljuk benne, a helyi tartalom egyre kevesebb és azt a keveset is egyre kevésbé érdemes olvasni.

 

A lap a Matesz 2022-es első negyedéves gyorsjelentése szerint 17 ezer 43 példányban jelenik meg, a lapcomi boldog időkben majdnem háromszor ennyit nyomtak belőle...

 

Egy jónak tűnő ötletet húznak le a WC-n

2006-ban az önkormányzati választáson Oláh János a Fidesz–KDNP jelöltje megszorítani sem tudta Botka Lászlót, a szegediek ekkor választották először újra a várost azóta is vezető polgármestert. A Fidesz akkor sem volt csúcsformában Szegeden, de legalább próbálkoztak: 2008-ban megcsinálták a Szegedmát, ami „a szegedi internetes hírportál, elsősorban a nemzeti, polgári és konzervatív értékek tudatos megőrzésére és ápolására” jött létre – ezt magukról mondták egykoron. Ezeket talán csak a köszönőcikk környékén gondolták komolyan, a lapnak egyetlen egyértelmű célja volt: a Fidesz következő polgármesterjelöltjének le kell győzni Botka Lászlót, bármi áron. Ez nem sikerült

  • 2010-ben,
  • 2014-ben és
  • 2019-ben sem.

 

A honlappal párhuzamosan elindult a Déli Szó is, ami a kinyomtatott Szegedma volt. A lapot Pintér M. Lajos főszerkesztette egészen 2018-ig, amikor jött a KESMÁ-s beolvadás: Pintér Hódmezővásárhelyre került, a Promenádot vezeti – ott egyébként Égető Gyuláékat, Lázár János egyik leghűbb vásárhelyi szövetségesét nyírták ki akkor, de ez egy másik történet. Jött Kapitány Gergely, aki négy év után most papíron távozik, és aki bemutatkozásképpen egy meghamisított levél közlésével kezdett Szegeden, ezért jogerősen elítélték, próbára is bocsátották.

 

Most meg ott tart a Szegedma, hogy szép lassan tényleg megszűnik, cikkünk írásakor a lap Facebook-oldala például már nem érhető el...