A magyar gazdaság rekordévet tudhat maga mögött – jelentette be a napokban Szijjártó Péter külügyminiszter, és ezúttal nem hazudott, bár aligha így gondolta. De a rekord tény. Minden tekintetben megelőztük Európát.

A negatív növekedés is növekedés – mondták egy évtizede a Fideszben. Most már kiegészíthetjük azzal, hogy a negatív rekordok is rekordok.

A magyar gazdaság továbbá recesszióban van, amihez minden bizonnyal jelentősen hozzájárul a magas kamat. Orbánéknak a recesszió mélyülése fájhat igazán a fejük, mert az inkább előbb, mint utóbb a munkanélküliség növekedéséhez vezet majd. És hová lesz így a teljes foglalkoztatottság ígérete, az egymillió új munkahely tíz év alatt?

De a jóslat nagyon nem jött be. A világ nem került recesszióba, ellenben Magyarország igen. Németországban a GDP növekedése csökkent, nálunk maga a GDP.

Aminek két fő oka van, az egyik a magas tavalyi gázár, a másik az alapkamat. A gázár tekintetében Orbán világosan kifejtette, hogy olyan kiváló szerződést kötöttek az oroszokkal, hogy nálunk le elég gáz, lesz rezsicsökkentés, ellenben Nyugat-Európa meg fog fagyni.

Nem meglepő módon ebben sem lett igaza. A Nyugat még mindig nem fagyott meg, Magyarország azonban hajszál híján, csak a viszonylag enyhe tél mentette meg.

A durván megemelt céges gázárak azonban pörgették az inflációt, hozzájárultak az áremelkedésekhez, ami miatt visszaesett a kiskereskedelmi forgalom, és csökkent a vállalatok versenyképessége is.

Miután az oroszok kivonultak az európai piacról, a gázár mostanra összeomlott, a tavaly augusztusi csúcshoz képest több mint 90 százalékkal(!) csökkent, már 30 euró/megawattóra alatt is járt, de a kormányon rajta ragad vagy 3 milliárd köbméter tavaly méregdrágán vásárolt „olcsó orosz gáz”. Ezt vagy a cégeknek értékesíti, vagy a „lakossági piaci árat” (ami már a valódi piaci ár hétszerese!) tartják magasan. Egyelőre az utóbbit választották.

A kormány aktuális megszólalója egészen a legutóbbi időkig azt hangoztatta, hogy a gazdaság „fundamentumai” rendben vannak, de hogy az nincs így, a magyar deviza ingatag helyzete bizonyítja.

Nincs ugyanis érdemi működőtőke beáramlás, ami keresletet támaszthatna a magyar pénznek. Már harmadik éve nem jön uniós segély sem Magyarországra, mert a hanyatló Nyugat megunta, hogy Orbán az autokrácia megerősítésére és lombkoronasétányok építésére forgatja a pénzüket.

Az uniós támogatások pedig amellett, hogy a klientúra finanszírozását szolgálták, ugyancsak növelték a forint iránti keresletet, amivel emelték az értékét, és stabilan tartották.

Viszonylag stabilan, persze. Bajnai 265-ös forint-euró árfolyamon adta át a kormányázást; Orbán 274 forintos eurónál mondta 2008-ban, hogy „a miniszterelnök csere a megoldása a forintválságnak”. Most meg annak is örülünk, ha 100 forinttal drágább ez euró, és csak 100 forinttal.

A pénteki megingás már ennek a jele volt. Az erősödő dollárkamat kirántott az országból pár 100 millió eurót, és a magyar alapkamat-csökkentés, amire a piac számít, és amiről az MNB kedden dönt, még erősebb hatással lehet.

Ez az alternatíva: magasan tartott kamat, amiből recesszió, majd munkanélküliség következik, vagy kamatcsökkentés, ami viszont forintgyengülést és magas inflációt, azaz a lakosság további kifosztását vonja maga után.

A helyzet nem ugyanaz, mint az erdoğani szultanátusban, mert ott az inflációt ugyan szintén a pénz gyengülése okozza, de az már a relatív alacsony kamat eredménye.

Nálunk viszont hatalmas kamat mellett van brutális infláció és még recesszió is. Továbbá rekordon az államháztartási hiány, annak ellenére, hogy drasztikus megszorítások vannak, az állam közszolgáltatásainak teljes leépítése zajlik.

Ide jutottunk „az elmúlt 100 év legjobb 10 éve”, a „13 év diadalmenet” után. Kiderült, hogy minden csak látszat volt, az orbáni gazdaságpolitika megbukott. Az állam a csőd szélén, a gazdaság a szakadék szélén tántorog.