Politikai bosszút sejt a baloldal az aránytalanul nagyszámú szegedi postabezárásoknál: aláírást gyűjtenek, hogy megmeneküljenek a hivatalok

Kedden délután, az egyik bezárásra ítélt posta előtt, a Csaba utcában tartottak sajtótájékoztatót az aláírásgyűjtésről.
A városrész momentumos önkormányzati képviselője, Urbán Tamás mellett az MSZP-s Szécsényi Rózsa, Tóth Károly, Szénási Róbert, Ménesi Imre és Mészáros Tamás, valamint a Demokratikus Koalíció képviselői közül Koromné Fenyvesi Rózsa, Fodor Antal és Molnár Zoltán is eljött a Csaba utcai posta elé szervezett aláírásgyűjtési akcióra.
Urbán Tamás elmondta, a kormány elhibázott energiapolitikája utolérte az állami cégeket, intézményeket is. A Fidesz kormányzóképtelensége miatt a Magyar Posta is nagyon súlyos lépésekre kényszerült. Szinte egyik napról a másikra, egyetlen tollvonással 366 postafiók bezárására készülnek az országban, még idén novemberben. Januártól pedig több száz munkavállalót akarnak elküldeni.
– Amellett, hogy ez a döntés rendkívül kapkodó és átgondolatlan, nagyon úgy tűnik, hogy átpolitizált is. Míg a kormányközeli Kecskeméten hat, a szintén fideszes Győrben öt postát akarnak bezárni, addig a Szegeden jelenleg működő tizenkilenc postahivatalból tizenkettőre szeretnének lakatot tenni. Ez a működő szegedi posták hatvan százaléka. Szinte pontosan ugyanannyi, mint amilyen arányban a Botka László vezette Összefogás Szegedért nyert az önkormányzati választásokon a városban. Szegedi polgárként ilyenkor nagyon nehéz nem arra gondolni, hogy valójában ez is a Fidesz bosszújának a része minden sikertelenségükért és kudarcukért, ami őket érte az elmúlt húsz évben Szegeden. Erre az elképesztő aránytalansága nehéz bármilyen más választ találni – mondta Urbán Tamás.
(A szegedi közgyűlésben 2019-ben 18–11-re nyert a Botka László vezette választási szövetség – a szerk.)
A képviselő felhívta arra is a figyelmet, hogy emellett ez a döntés teljesen irracionális is, erre az egyik legjobb példa éppen a Csaba utcai 6-os számú posta, amelyik a város legkorszerűbb postaépületeinek egyike, és ami a Magyar Posta saját tulajdona, így bérleti díj sem terheli a működését.
A modern épület tavaly még energetikai korszerűsítésen is átesett. A belvárosi posta után ez a város legforgalmasabb ilyen intézménye: havonta nyolc-kilencezer ügyfelet szolgálnak itt ki.
Ráadásul tanulóposta is, három különböző megyéből járnak ide a posta dolgozói oktatásra, továbbképzésre. A bezárás után nekik is a fővárosba kell majd feljárniuk.
Külön említést érdemel a Klebelsberg-telepi posta is, amit két éve az önkormányzat nagy harcok árán, közel tízmillió forintból mentett meg a szegedieknek, most ezt is be akarják zárni.
– Az Összefogás Szegedért Szövetség képviselői szerint ezek a döntések teljesen elfogadhatatlanok. Nem engedhetjük, hogy az elhibázott kormányzati politika levét a szegediek igyák meg!
Ezért hétfőtől aláírásgyűjtésbe kezdtek a képviselők „Mentsük meg a postákat!” címmel. Azt szeretnék elérni, hogy az Orbán-kormány ne zárjon be egyetlen szegedi postát sem.
A héten tizenkét helyszínen, huszonöt időpontban találkozhatnak az aláírásgyűjtő pultokkal a szegediek, az önkormányzati képviselők arra kérik a városlakókat, minél nagyobb számban írják alá a petíciót, hogy megüzenjék a kormánynak, Szeged nem kér a posták bezárásából!
– Emellett felszólítjuk a Fidesz–KDNP szegedi frakciójának tagjait és országgyűlési képviselőjét, Mihálffy Bélát, álljanak ki a szegediek mellett, és támogassák a kezdeményezést, képviseljék azt, amire felesküdtek, a szegedi polgárok érdekeit! – mondta Urbán Tamás.
Ezt a tizenkét szegedi postát szeretnék megmenteni:
- Szeged – Gyálarét (Koszorú utca 35.)
- Szeged 11 (Takaréktár utca 8.)
- Szeged 12 (Csongrádi sugárút 108.)
- Szeged 13 – Tápé posta (Budai Nagy Antal utca 27.)
- Szeged 17 posta (Zentai utca 31/a.)
- Szeged 18 posta (Hargita utca 60.)
- Szeged 2 posta (Indóház tér 1.)
- Szeged 3 posta (Petőfi Sándor sugárút 9.)
- Szeged 4 posta (Népkert sor 7.)
- Szeged 6 posta (Csaba utca 34.)
- Szeged 7 posta (Csap utca 50.)
- Szeged 8 posta (Olajbányász tér 1.)
Szegeden november 12-éig az alábbi helyszíneket gyűjtik az aláírásokat a szegedi közgyűlés baloldali képviselői:
- Ménesi Imre
Tésztaház november 9., 14.00 órától, - Nagy Sándor
Kárász utca – plakátkiállítás november 8., 16.00–17.30, november 9., szerda 11.00–12.00, november 10., csütörtök 16.00–17.30,
Gyálarét – Koszorú utcai posta november 9., szerda 16.00–17.30,
Mars tér, főbejárat november 12., szombat 8.00–11.00, - Simon-Fiala Donát
Klebesbergtelepi posta – Váltó utca november 9., szerda 10.00 órától, - Mészáros Tamás
Olajbányász tér 4. november 9., szerda 10.00–11.30, november 10., csütörtök 9.00–11.00, november 11., péntek 9.00–11.00, - Molnár Zoltán
Csongrádi sugárút 108. november 9., szerda 10.00 órától, - Kovács Tamás
Szeged 1-es posta (Széchenyi tér) november 10., csütörtök 15.00 órától, - Tóth Károly
Szeged 1-es posta (Széchenyi tér) november 11., péntek 9.00 órától, november 12., szombat 8.00-10.00,
Csongrádi sugárút 108. november 9., szerda 10.00 órától, - Kozma József
Csongrádi sugárút 108. november 9., szerda 10.00 órától, - Szénási Róbert
Csap utca 50. november 9., szerda 9.00–12.00, november 10., csütörtök 9.00–12.00, november 11., péntek 9.00–12.00, - Binszki József
Takaréktár utca 8. november 10., csütörtök 10.00 órától, november 11., péntek 12.00 órától, - Koromné Fenyvesi Rózsa
Takaréktár utca 8. november 10., csütörtök 10.00 órától, november 11., péntek 12.00 órától, - Szécsényi Rózsa
Budai Nagy Antal 27. november 9., szerda 10.00–12.00, november 10., csütörtök 13.00–15.00, november 12., szombat 9.00–11.00, - Szondi Ildikó
Szeged 1-es posta (Széchenyi tér) november 9., szerda 10.00–12.00, november 10., csütörtök 10.00–12.00 - Avramov András
Hargitai utca 60. november 9., szerda 14.00–16.00, november 10., csütörtök 14.00–16.00 - Urbán Tamás
Kárász utca – plakátkiállítás november 8., kedd 16.00–17.30, november 9., szerda 11.00–12.00, november 10., csütörtök 16.00–17.30,
Gyálarét – Koszorú utcai posta november 9., szerda 16.00–17.30,
Mars tér, főbejárat november 12., szombat 8.00–11.00, - Mihálik Edvin
Népkert sor 7. november 11., péntek 9.00–11.00.