Rohadt, rohadt liberálisok! Pfuj! – Ceglédi Zoltán jegyzete

Tessék végre neveket mondani: kik azok a liberálisok, akik rossz irányba vitték az ellenzék kampányát?
Ceglédi Zoltán

2022. május 13. 15:54

Rohadt, rohadt liberálisok! Pfuj! – Ceglédi Zoltán jegyzete

Van abban valami egészen mély reményteleség, hogy miután hónapokon át udvarolt az ellenzék a „kiábrándult fideszeseknek”, sőt kormányfőjelöltté is tett egy olyan volt fideszest, aki naponta hatszáz alkalmat talált elmondani, hogy ő egy hétgyermekes keresztény-KONZERVATÍV (kon-zer-va-tív) családapa, és vannak gyerekverő tippjei, és nagy kedvvel aberráltozott meg melegeket számlált; továbbá a közös „programból” rengeteg progresszív gondolatot kilúgoztak a Fidesz homofób törvényét is megszavazó Jobbik kedvéért, szóval 

 

ezek után sorra „jönnek rá” az ellenzékben, hogy azért bukott meg az összefogós kampány, mert TÚL SOK VOLT BENNE A LIBERALIZMUS. Mondjatok már egy darab liberális ellenzéki politikust, heló.

 

Régi tradíciója van annak, hogy a magyar politikában a liberálisok tehessenek mindenről. A gyakorlatot az SZDSZ megszűnése sem zavarta meg. Elfogadom, ha az az MSZP meggyőződése, hogy a liberális koalíciós partner döntötte be 2006 után a kormányzását, bár szerintem köze lehetett hozzá egy Balatonőszöd nevű településnek is. A pártszakadás után persze rájöttek, hogy Gyurcsány is liberális, sőt neoliberális, és baloldali kormányzás helyett állandóan liberalizált, kizárólag ezért buktak meg. Ezt is elfogadom, de akkor miért fognak össze azóta is újra meg újra a DK-val? Ezzel a beste libsi Ferivel? Ne tegyék akkor! De hiába bútoroztak össze Karácsony Gergely életmódbaloldali bringapártjával is, mely párt eredendően az egzotikus divatkommunista pályázatírók és EU-tagadó Erasmus-ösztöndíjasok meg külföldi egyetemen piéjcsdízők globkrit-párkáp szubkultúráján legelészik, és a kognitív disszonanciát persze hírből sem ismeri, mégis minden vereség után „a” liberálisok lettek a bűnösök, akik rossz útra vitték őket. Kik vitték? Mi a nevük?

 

A kedvencem, amikor a már a késő-kádári világban is kegyelt, majd szoci és fideszes kormányok alatt egyaránt kiválóan megélő körúton belüli értelmiségben találják meg a liberális tűzfészket. Osztok minden tartalmi kritikát az említettekkel kapcsolatban, de ők nem liberálisok. Hiszen csak akkor szeretik a sajtószabadságot, ha ők írnak. Ellene vannak a szabad választásoknak, ha rajtuk kívül mások is szavaznak, pláne külsőbb kerületekben. Folyamatosan az elvtelen és ezért sikertelen összefogósdit erőltetik, és elsőként rohannak minden, Orbán Viktor leváltását szerintük veszélyeztető liberális programpontot leverni. Mert majd a fogatlan bunkó vidékiek, mondják ők, azok a köztévét bámulók, majd így szavaznak ide. Hát, ezek nem pont Solt Ottilia szavai. Még nem kész rá a magyar a társadalom, most ne mondjuk ki, ugye. Micsoda liberálisok. Nem. Rohadtul nem liberálisok.

 

De nem is politikusok. Mondjatok egy liberális ellenzéki politikust!

 

Mert sem Kunhalmi Ágnes, sem Tóth Bertalan nem az. Pláne nem Komjáthi Imre vagy Hegyi Gyula. Nem is baj, legyenek balosok, ez a dolguk. Tök szívesen adok pecsétes menlevelet minden szocialistának, hogy nem kell liberálisnak lenniük, és hogy akik őket az összefogósdiba állandóan berugdossák, azok sem liberálisok. Elmondjam, mi az ellenszere annak, hogy a fiktív liberálisok rossz útra vigyék a baloldalt? Baloldali politikusok, baloldali pártban, baloldali politikával. Tá-dámm!

 

De ha fent már a Párbeszédet említettem, emlékezzünk meg anyapártjukről, az LMP-ről is – melynek tragédiája, hogy az SZDSZ pont akkor múlt ki, amikor ők (többek közt az SZDSZ korábbi szavazótáborának és persze stábjának hathatós támogatásával) bekerültek a parlamentbe. Azóta tett nekibuzdulásaik is mindig azzal a konklúzióval jártak, hogy a rohadt liberálisokat kell legyőzni. Szórakoztató volt látni, hogy „útközben” már jó lett nekik a korábban démonizált Gyurcsány Ferenc is, a hitleri karlendítéssel tréfálkozó jobbikosok is, az összefogás is, közös lista, közös jelöltek, közös önkormányzás. Imádom ezt: az antikapitalista, akinek kifutott a KATA-kerete, meg az EU-ellenes, aki brüsszeli állásból bomlaszt. Meg az a fénytörés, melyben a nemzetközi bankár Róna Péter nem egy világveszejtő kapitalista spekuláns, de a Fidesz egy liberális párt. Talán ebben a négy évben átgondolják ezeket is.

 

Velük egyszerre jutott parlamentbe a Jobbik is. Bár nagy utat tett meg a kommunikációjuk, de azért ugye olyat nem állítunk, hogy a Jobbik ma liberális párt? Mert ők sem: a választási bukta után hirtelen mind megtalálták a szekrény mélyén a Harcos-feliratú pólókat, és öklüket rázva bizonygatják, hogy őket többé nem ejtik foglyul a libsik.

 

Kik? Mondjatok egy liberális ellenzéki politikust!

 

 

Egészen biztosan nem a Momentumból fogtok. A párt a liberalizmus konzekvens elvetésén épült fel, sokáig a sterilen üres centrizmus jelszavával igyekezett megúszni a politikai állásfoglalást, jelenlegi elnöke magát egyértelműen baloldalinak vallja, az előző 2010-ben még a Fideszre szavazott. De egyébként is, állít olyat bárki, hogy ez a csúnya, erőszakos és domináns Momentum kényszerítette túl liberális irányba az ellenzéki összefogást? Látom is: Fekete-Győr András a gallérjánál fogva, üvöltve rakta fel a falra Jakabot, hogy kussoljál, parizerpeti, kimész a Pridera, itt a tangád. Nem titok: kifejezetten sajnálom, hogy a Momentum nem lett vállaltan nemzeti liberális párt – pont most ugrottak fel a korabeli fotók, ahogy annak idején, friss erőként egyik első szövetségesük, Macron biztatja őket. Nos, a francia kapcsolat minap ismét nyert, a honi ellenzéki sajtó jelentős része meg kínosan kerüli annak rögzítését, hogy az illető egy liberális pártcsalád meghatározó alakja, ráadásul olyan országot vezet, amelyről évtizedekig hirdették, hogy ott sose lesz a liberális politika sikeres, pláne választási győztes. 

 

Nem mellesleg meg: a liberalizmus jó. A liberalizmus nem az, amit műveletlen és/vagy gonosz ellenzéki megélhetésiek erről mondanak. A liberalizmus szabadságot jelent, a liberalizmus joguralmat jelent, a liberalizmus nem magyarázza meg, hogy miért kellene bárkit tisztességtelen előnyhöz juttatni. A liberalizmusnak köszönhetjük Magyarország aranykorát: amit ma büszkén mutogatunk városainkból, szinte mind ekkor épült fel. A liberalizmus nem erőszakos, nem térít, a liberalizmus egyik legfontosabb jellemzője, hogy nem pofázik bele az életedbe. A versenyt szereti, nem az odatelefonálást, és nem azt a gyakorlatot, amikor a nagypapa által bejáratott vezetéknév váltja ki az állásinterjút.

 

Továbbra sem látom, kik azok a liberálisok, akik rossz irányba vitték az ellenzék kampányát. Azt tudom, hogy nem én voltam, rám nem hallgattak. Kérem, nevezzék meg őket, hadd tudjuk meg végre, és legközelebb bátran mondjanak nekik nemet!