Szabó Sándor Orbán Viktort interpellálta, Pintér Sándort kérdezte az Országgyűlésben

Szeged MSZP-s országgyűlési képviselője a Parlamentben három kérdést tett fel interpellációjában a miniszterelnöknek a kispostákról. Majd négy rövid kérdést intézett a Belügyminiszterhez.
Garai Szakács László

2022. november 22. 10:21

Szabó Sándor Orbán Viktort
interpellálta, Pintér Sándort kérdezte az Országgyűlésben

Rosszul öregedő orbáni idézetek az interpellációban

Szabó Sándor felszólalásában Orbán Viktort idézte: „az Országgyűlés november 2-i ülésén úgy fogalmazott, hogy »a Magyar Posta egy veszteséges vállalat, és az uniós szabályok kizárják, hogy egy veszteséges cégnek támogatást adjon a magyar állam.« Ezzel szemben a valóság az, hogy a Magyar Posta Zrt. már 2010 előtt, a Magyar Szocialista Párt kormányzása idején is nyereséges volt, sőt több milliárd forintnyi osztalékot fizetett ki minden évben a magyar államnak!”

 

Szeged MSZP-s országgyűlési képviselője ezután arról beszélt, „Bár ezt a gyakorlatot 2010 után megszüntették, de néhány veszteséges év után 2020-ban 9,5 milliárd, 2021-ben pedig már 14,8 milliárd forint nyeresége volt újra a vállalatnak. Ezen túlmenően a magyar állam minden évben megtéríti a Magyar Posta, mint postai egyetemes szolgáltató által nyújtott közszolgáltatások többletterhét. Ez uniós szabályozás alapján is engedélyezett, és ezt az összeget minden évben be is tervezik az éves költségvetési törvényben, így a 2023. évi költségvetésben 5,66 milliárd forintot terveztek be ezen a soron a Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezetében.

 

A 210 hazai település 366 postahivatalának bezárását a miniszterelnök állításával szemben sem a Magyar Posta költségvetési finanszírozása, sem uniós jogszabályok nem indokolják. Mégis mivel jár akkor mindez? Számos postai dolgozónak és a helyben élőknek rendkívüli nehézségeket.”

 

Szabó felszólalásában a miniszterelnöknek két másik kijelentésére is emlékeztette az Országgyűlést:

  • „nem a közszolgáltatásokon kell nyerészkedni”,
  • „a közszolgáltatások nem arra valók, hogy abból valaki pénzt keressen, ez a szektor nem a profit világa.”

 

Ezek kapcsán kérdezte Szabó Sándor a miniszterelnököt:

  • „miért utalt veszteséges vállalatként a Magyar Postára, amikor a beszámoló szerint évek óta többmilliárdos nyereséget termel?
  • Milyen uniós tiltásról beszélt, amikor hosszú évek óta be van tervezve a költségvetésbe a Magyar Posta többletterhének kompenzálása?
  • Miért zárják be a postákat, ha a vállalat nyereséges, többletterheit pedig a központi költségvetés úgyis megtéríti?”

 

Szabó Sándor Orbán Viktor helyett a feladat- és hatáskörrel rendelkező Nagy Márton nevében Fónagy János államtitkár válaszolt:

  • szomszédban dúló háború,
  • elhibázott brüsszeli szankciók,
  • Szabó rosszul tudja,
  • tévesen állítja.

 

Azaz a szokásos kormánypárti sablonok, panelek hangzottak el a válaszban, amit Szeged országgyűlési képviselője nem fogadott el. Szabó azt felelte, az embereket nem érdekli, a Magyar postának miből van nyeresége. Azt is megjegyezte, rendszeressé vált, hogy a kormány minden állami feladatot le akar rázni magáról. „Lássa el az állam a feladatait!” – hangsúlyozta Szeged MSZP-s képviselője.

 

 

Bezáró kórházak, megszűnő elfekvők, széthulló szociális rendszer?

Ez a kérdés már Szabó Sándor Pintér Sándorhoz intézett szóbeli kérdésének a címe volt. Szabó emlékeztette a Parlamentet, „az Orbán-kormány az elmúlt 12 évben folyamatosan csökkentette a szociális kiadásokat, akkor is, amikor nem volt válság. Aztán jött a covid, az infláció, a rezsiemelés és még ekkor sem fordítottak többet a szociális biztonság megteremtésére. Se a gazdasági fellendülés időszakában, se a covid idején, se most a rekordinfláció időszakában nem emelte a Kormány a családi ellátások összegét. Nem változott a családi pótlék, a gyes, a gyet, az anyasági támogatás összege.”

 

Szeged képviselője ezután arról is beszél, „az egészségügy átalakítása miatt kórházak, esetleg szakrendelők zárnak majd be, elfekvőket szüntetnek meg, ahol pedig marad valami ápolási osztály, oda elvárják a családtól, hogy legyen egy „segítő személy” a beteg mellett. Mindez sajnos összhangban van a szociális törvény módosításával, azzal, hogy az állam még hátrébb vonul a szociális biztonság garantálásából, hogy törvénybe iktatják: segítséget legkevésbé az államtól várjon. Az elfekvők szociális rendszerbe való átemelése szakmailag akár társadalmi/szakmai vitára is érdemes lehetne. De tudjuk, hogy mindez nem a szakmaiságról szól. Egy brutálisan kivéreztetett szociális ellátórendszerbe terelik az amúgy is kiszolgáltatott embereket. Se elég szakember, se megfelelő körülmények nincsenek arra, hogy a szociális rendszer még több ember ápolását biztosítsa. Az, hogy meglévő elfekvő osztályokat átnevezik szakápolási központoknak és a szociális intézményekhez sorolják, lényegében csak a kiadások újabb lefaragását jelenti. De a kisebb osztályokat akár teljesen be is zárhatják, a betegek pedig ki tudja hova kerülnek majd. Mindezeknek a vesztesei a betegek és családtagjaik lesznek, ennek pedig így tragédiák sora lehet a vége. Ráadásul, feltehetően az érintettek is többet fognak fizetni az ápolásért, mint eddig. A törvénymódosítás értelmében akár haza is küldhetik most azt, akiről úgy gondolják, hogy nem igényel további gyógyintézeti ellátást. Mindennek nagyon súlyos következményei lesznek, tömegek szorulhatnak ki az ellátásból, és nem lesz elég pénzük az ápolásuk finanszírozására.”

 

Majd négy kérdést intézett Pintér Sándorhoz:

  • Mi lesz a betegekkel?
  • Lesz-e elegendő ápoló az ellátásukra?
  • Akik a jövőben ápolás szorulnak, azokat hova és mennyiért fogják felvenni?
  • Mennyi pénzt spórol az átalakítással a költségvetés és egyáltalán: mi a fenének fizetünk
  • akkor tb-t?

 

A kérdésre Pintér Sándor helyett Rétvári Bence államtitkár válaszolt: cáfolhatók a mondatokkal van tele Szabó felszólalása, majd összehasonlította, hogy a legutóbbi MSZP-s kormány mennyit költött szociális kiadásokra, majd szemrebbenés nélkül jól megdicsérte a saját kormányát Rétvári, hogy mennyivel többet költött most. Majd azt is megpróbálta megmagyarázni, miért nevezik át az elfekvő osztályokat, de az sem sikerült.