Szánd meg İsten a’ Magyart Kit vészek hányának – szavalja együtt Novák Katalinnal jövő vasárnap!

A Himnusz közös szavalására hívja a magyarokat a magyar kultúra napján, január 22-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
Garai Szakács László

2023. január 15. 10:49

Szánd meg İsten a’ Magyart Kit
vészek hányának – szavalja együtt Novák Katalinnal jövő
vasárnap!

Idén január 22-én a magyar kultúra napján egyúttal a Himnusz 200. évfordulóját ünneplik. 1823-ban ezen a napon, Szatmárcsekén tisztázta le Kölcsey Ferenc a magyarság nemzeti imádságának kéziratát. A Kulturális és Innovációs Minisztérium ezen a napon a nemzet egységére, a magyar közösség együvé tartozásának erejére, illetve arra szeretné ráirányítani a figyelmet, hogy az összetartozás megélése a nemzet megmaradásának záloga.

 

 

A magyar kultúra napján, január 22-én 17 órától az állami megemlékezés után az Országház főlépcsőjén a 200. évfordulót szimbolizálva 200 gyermek – 100 anyaországi és 100 határon túli – szavalja majd a nemzeti imádságot Novák Katalin köztársasági elnökkel közösen.

 

Ezzel egy időben négy határon túli helyszínen:

  • a partiumi Nagyváradon,
  • az erdélyi Székelyudvarhelyen,
  • a felvidéki Nagymegyeren és
  • a délvidéki Zentán,

valamint a megemlékezéssorozat kiemelt helyszínein:

  • Kölcsey egykori lakhelyén, Szatmárcsekén és
  • az Európa Kulturális Fővárosa Veszprémben

is ugyanebben az időpontban szavalják majd a Himnuszt.

 

A Kulturális és Innovációs Minisztérium a kommünikében arra biztat mindenkit, határon túli és inneni magyar közösségeket és egyéneket, hogy átélve a nemzethez tartozás megtartó és megerősítő érzését, kapcsolódjon be a közös szavalásba.

 

(MTI)