Szeged takarékoskodik az év első két hónapjában: bezártak a kulturális intézmények

Október 21-én szavazta meg Szeged közgyűlése azt az intézkedési tervet, aminek egyes részei már december elsejétől, illetve a hónap közepétől érvényben voltak, de nagy részük idén lép életbe. A lényeg: távol kell tartani a rezsiválság miatt az energiát az intézményektől, ezt pedig egyetlen módon lehet – be kell zárni az intézményeket.
Vannak olyan helyek, mik egészen március 3-áig zárva lesznek, míg mások már kinyithatnak februárban.
A kulturális, közművelődési intézmények közül
- a Móra Ferenc Múzeum épületei, a Szent-Györgyi Albert Agóra és a művelődési házak épületei, a REÖK palota és a Nagyszínház épülete, valamint a Szegedi Szimfonikus Zenekar által működtetett Korzó Zeneház, a Kövér Béla Bábszínház 2023. január 1. napjától 2023. március 3. napjáig zárva tartanak.
- A Kisszínház 2023. január 1. és 2023. február 15. között lesz zárva.
- A Somogyi Könyvtár valamennyi épülete 2022. december 19. napjától 2023. március 3. napjáig zárva tart, kivéve három fiókkönyvtárat – Északvárosi, Rókusi és Odesszai – amik 2023. január 11. napjától nyitva lesznek.
- A Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. által működtetett létesítmények közül a Belvárosi Mozi, a Senior Center, a Partfürdő és a D2 Központ 2023. január 1-jétől 2023. március 3-áig, az IH Rendezvényközpont épülete 2023. január 1. napjától 2023. február 3-áig zár be.
A Szegedi Sport és Fürdők Kft. által üzemeltetett létesítmények zárva tartanak 2022. december 19-étől 2023. március 3-áig az alábbi eltérésekkel:
- az Anna Fürdő Gyógyászat járóbeteg szakellátása a fenti időszakban is fogadja a betegeket,
- a gyógyúszás 2023. március 3-ától lesz elérhető az Anna Fürdőben,
- a Városi Sportcsarnok és Sportuszoda 2022. december 19. és 2023. február 3. között tart zárva,
- a Városi Műjégpálya a teljes 2022/2023-as szezonban zárva tart,
- a társaság által üzemeltetett nyilvános illemhelyek (Károlyi utca, Játékok Kertje) a teljes fűtési szezonban zárva tartanak.
A Tourinform iroda, valamint az Alsóvárosi Tájház 2022. december 19. napjától 2023. március 3. napjáig tart zárva.
A Polgármesteri Hivatal három kirendeltsége Tápén, Szőregen és Dorozsmán 2023. március 3-áig bezár.
A Szegedi Városkép és Piac Kft. által üzemeltetett Mars téri piac a 2022. december 19. és 2023. február 28. közötti időszakban hétfőnként zárva tart, emellett az igazgató saját hatáskörben rendelkezhet rövidített – 5:00–15:00 közötti – nyitvatartás meghatározásáról.
Az IKV Zrt. által eddig használt két épületet (Deák Ferenc utca 22. és Kálvária sugárút 8.) kiürítették, az itt dolgozó munkavállalókat a Dáni utcai, illetve a Fonógyári úti épületekben helyezték el. A társaságnál 2022. december 27. és 2023. január 6. között időszakos leállás lesz azzal, hogy a nem szüneteltethető szolgáltatásait (gyorsszolgálat, háztakarítás, stb.) a társaság ezen időszak alatt is folyamatosan ellátja.
A Szegedi Közlekedési Kft. Pulz utcai irodaépületét az orvosi rendelő kivételével, az itt található festő- és tanműhelyekkel ideiglenesen kiürítették és téliesítették a fűtési szezon végéig, az érintett munkavállalók a Körtöltés utcai telephelyen végeznek munkát. A Pláza végállomás épületét téliesítették és bezárták.
Ezekkel az intézkedésekkel 1,5 milliárd forint költség takarítható meg 2023. első negyedévében.
Január 2-ától március 3-áig ötven épületen kapcsolják le a díszkivilágítást. Szintén január 2-ától március 3-áig három óvoda ideglenesen bezár:
- a Sás utcai óvoda gyerekei a Tünde téri óvodába,
- a Szél utcai Napsugár óvoda gyerekei a Katona utcai óvodába,
- a Honfoglalás utcai óvoda gyerekei a Kölcsey téri óvodába járnak majd.
Ezeknek az óvodáknak az épületeinek az energetikai besorolása kedvezőtlen, az energiaköltségeik kiugróan magasak, viszont a három befogadó óvoda épülete meg alkalmas arra, hogy oda kerüljenek az óvodai csoportok.
Az SZKTT Egyesített Szociális Intézmény nappali ellátást biztosító idősek klubjai közül a Dáni utca 2., Gáspár Zoltán utca 8., Bölcs utca 11. és Kaszás utca 19. szám alatti telephelyek a 2022. december 1. és 2023. március 3. közötti időszakban tartsanak zárva. Az itt működő szociális étkeztetést, idősek nappali ellátása alapszolgáltatást, illetve a házi segítségnyújtás igénylését, valamint a kiskundorozsmai Bölcs utcai telephelyen nyújtott családsegítést Szeged közigazgatási területén levő más telephelyeken vehetik igénybe a lakosok.