Szégyen, hogy a közszférában dolgozók fizetése nem éri el az átlagkeresetet – Farkas Andrea és Zlati Róbert szakszervezeti képviselők a Témában

A piaci szektorban akár 15–23 százalékos béremelésre is számíthatnak a dolgozók, míg az állami szférában jó, ha öt százalékot kapnak a munkavállalók. Arról, hogy van-e esély a közalkalmazottak érdemi béremelésére, Balogh Judit, a Téma című hírháttérműsorban kérdezte Farkas Andreát, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnökségi tagját és Zlati Róbertet, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökét.
Miszlai Dorina

2023. február 09. 17:32

Szégyen, hogy a közszférában
dolgozók fizetése nem éri el az átlagkeresetet – Farkas Andrea
és Zlati Róbert szakszervezeti képviselők a Témában

Hazánkban már nemcsak a nyugdíjas szegénység, hanem a dolgozói szegénység is kezd elmélyülni. A szakszervezetek már tavaly nyár óta követelik a kormánytól a béremelést; akkor az emelés csak infláció követő lett volna, de a kormány ezt válaszra sem méltatta. Idén már huszonöt százalékos béremelést akarnak, illetve a diplomás béremelés bevezetését. Farkas Andrea elmondta, hogy megélhetési problémát fog okozni, ha elmarad a bérek rendezése, ami az állam szférából tömeges elvándorlást fog előidézni, hiszen ezekből a fizetésekből ma már nem lehet megélni, ez pedig komoly társadalmi problémát fog okozni. Például felmondanak a szociális dolgozók, így nem lesz senki, aki gondozná az időseket.

 

Farkas azt is elmondta, hogy szeretnék, ha a kormány bevezetné a diplomás bérminimumot, melynek lényege, hogy a minimálbérhez hasonlóan elő lenne írva, hogy mennyi az a legkevesebb pénz, amit egy diplomás hazavihet, ezzel pedig felzárkóztathatnák az amúgy leszakadóban lévő diplomásbért.

 

A beszélgetés második felébe Zlati Róbert is becsatlakozott, aki szerint, mint mindig, most is a versenyszférában dolgozók vannak jobb helyzetben, hiszen az állam nem a legjobb munkáltató, mivel nehéz egyeztetni a béreket illetően. Szomorú, hogy a pedagógusok bére majd három év múlva fog hetvenöt százalékkal nőni, hiszen ebből is látszik, hogy már most is mennyire elmaradott a pedagógus bér. Zlati szerint kulcsfontosságú lenne, hogy elsőként a kevesebbet keresők bérét korrigálják, de egy általános bérfejlesztésre is mindenképpen szükség volna. Három évvel ezelőtt megállapodást kötöttek, hogy az adott évben mennyivel kell bizonyos állami helyeken megemelni a fizetést, ennek értelmében idén a MÁV-nál és a Volánnál ez öt százalékot jelentene, ugyanakkor a szakszervezetek igyekeznek ezen módosítani, hiszen jelen inflációs helyzetben ez az összeg már nem releváns. De nem csak a közlekedés, hanem a posta és a víziközmű esetében is tárgyalásokat folytatnak a kormánnyal, hogy a 2020-ban meghatározott mértéknél jelentősebb legyen az emelés.

 

Az önkormányzati dolgozók is igen nehéz helyzetben vannak, hiszen az ő fizetésük is bőven az átlagkereset alatt marad. A szegedi önkormányzat ezt igyekszik kompenzálni: bruttó 400 ezer forintig tíz százalékkal, míg bruttó 400 ezer forint felett öt százalékkal emelik a béreket. Farkas szerint az országban kevés olyan önkormányzat lesz, ami Szegedhez hasonlóan tud eljárni, emellett azt is hozzátette, hogy nem az önkormányzat feladata lenne rendezni a béreket, hanem a mindenkori kormánynak a mindenkori költségvetésből kellene biztosítania a béremelést.

 

Nézze meg (újra) a beszélgetést!