Minden közéleti mondandó alfája és ómegája most az uniós pénz, nálam inkább ürügy lesz, mert pont az az állításom, hogy olyannyira nem rendelnek a kormányzáshoz hosszabb távon semmilyen számbéli várakozást, hogy még az EU-s források esetében is csak a schrödingeri alapkérdés merül fel, miszerint lesz-e avagy sem. A 15 százalékos nyugdíjemelést a miniszterelnök ugyanolyan blöffel csapta ki az asztalra, hogy lesz és ennyi lesz, amilyen határozottan Gulyás Gergely bemondta a tanárok várható 777 ezres fizetését. Egyébként akkor már mondhatott volna 777 ezer 777-et is.

Álljunk bele az abszurdba kötésig.

Egészen biztos vagyok abban, hogy kormányon április óta ugyanúgy csak az adott napot akarják túlélni-megnyerni (e két tevékenység a Facebook-ellenzékkel küzdve végülis egy és ugyanaz), ahogy a választás előtt sem volt más cél, mint úgy tolni a rozoga kormánykordét a voksolásig, hogy az ne dűljön szét. Innen megtámogatni az szja visszatérítésével, onnan a tizenharmadik havi nyugdíjjal, szórni még ezerfelé, mint bolond pék a lisztet, nem gondolva azzal, hogy mi lesz a kálója. Aztán meglett a masszív kétharmad, de nem múlt az energiaválság, pláne a háború, nem jött az uniós pénz, és jó ideje ezért már csak azon igyekeznek, hogy a léken beömlő víz nagyját valahogy őrült tempóban kimerjék, ezért csak lassan süllyedjünk.

• Nincs kiszámolva, mitől nem omlik össze a nyugdíjrendszer.
• Nincs kiszámolva, mekkora fizetés tart a pályán ma dolgozó tanárokat, és milyen bér, milyen életpálya lenne képes enyhíteni a pedagógushiányt.

Hogy mennyi pénz és hogyan tölt be százszám üres háziorvosi praxisokat. És ezek az ötletszerű rezsitakarékossági ötletek...

Röhej.

Az is, ahogy a nyugati divat egyszerre tagadja és túlteljesíti a feladatot, de az itthoni módszerek és azok eredménye, az szánalmas igazán. Megint az van, hogy a fölkérdezhetetlen tudomány és az egyféleképp helyes jóemberkedés hibridje hülyét csinál az emberekből.

Nincs kiszámolva, hogy a díszkivilágítások elmaradása mit hoz, és pláne nincs róla adatunk, hogy az egyes településeken az éjjelre kompletten vagy részeiben levágott közvilágítás mit segít. Úgy cikkez aztán a sajtó tüsszögő gyerekekről és hideg tantermekről, hogy össze nem kapcsolná a kettőt – pedig milyen szép zsurnálkiméra lehetne a rezsijárvány. Azt állítom, hogy nincs egy központi adatbázis, ami összegezné, hogy hány helyen ülnek kabátban a töriórán, és ez mit eredményez pró és kontra. A vízmelegítés korlátozása meg a telefontöltés (!) tilalma sem szerepel összetett táblázatokban, forintra lebontva, hanem csak a jelzésértékűnek szánt („mi is megsanyargatjuk magunkat így valahogy”) döntést rögzítő testületi jegyzőkönyvben, egyetlen mondattal. Rángatják a napenergiás háztartásokat is az összevissza szabályváltoztatásokkal. Idén július közepén fogadták el a 2023-as állami költségvetést, ami kábé annyira volt reális vállalkozás, mint a negyedik évad közepén megtippelni, hogy a végén ki ül a Vastrónra. Most meg megy a nagy újraírás, újratervezés, mert, hát nézz oda, történt egy csomó dolog, ami miatt nem tartható a fél év előtti kalkulus. Ki gondolta volna.

• Nem az üres kormánycsesztetés miatt írom ezt, hanem mert elegem van abból, hogy képtelenek vagyunk kigyógyulni; némely szerencsés-nekibuzdulós eszmélet után mindig jönnek a relapszusok.
• Nem számoltuk ki már a szocialista ipart sem a rendszerváltás előtt, nem, az ötéves terv és hasonló társai pont ennek ellentétét jelentették.
• Nem számoltuk ki a privatizációt sem.

Az elmúlt évtizedek legtöbb esélyt adó, legmasszívabb konjunktúrája alatt nem számolták ki azt, hogyan lehet ebből nem csak a mai napot kifizetni, de tartósan is épülni, most meg nincs érdemi matek a kármentés mögött sem.

Nem látom, mi lehetne ennél fontosabb a politikában. Sokkal fontosabb, mint a „de az emberek nem olvasnak programot”-felkiáltással Facebook-finnyogásra meg jól megmondásra optimalizált „polkomm”. Olyan jó lenne végre evidenciává tenni, hogy aki a közös ügyeinkről akar beszélni, az csak úgy tegye, hogy hihetően elvégzett gondolkodás után olyanokat mond, hogy negyvenkét százalék meg húsz hónap meg tizenkét régió.