Úgy szórja a pénzt fesztiválokra és koncertekre az állami tulajdonú Eximbank, mintha nem lenne holnap

Olyan céget is támogattak, amelyiknek sem a honlapja, sem a Facebook oldala, de még az e-mail címe sem működik.
Kékes Viktória

2022. augusztus 04. 20:22

Úgy szórja a pénzt fesztiválokra és koncertekre az állami tulajdonú Eximbank, mintha nem lenne holnap

Az idei év első félévében összesen már közel 200 millió forint értékben kötött szponzorációs, illetve támogatási szerződéseket az állami Exim-csoport – vette észre a hvg.hu.

 

Még az új Orbán-kormány megalakulása előtt összesen 109 millió forintot szórtak így ki, akkor a támogatottak között volt Szijjártó Péter feleségének munkatársának cége is.

 

Most összesen 88 milliót osztottak szét 5 cég között és a szerződéseket mindössze két nap alatt írták alá. A támogatások összege 5 milliótól 28 millióig terjed:

 

  • A 28 millió forintot a Conviva Catering Kft. kapta egy „rendezvénysorozat” támogatására. A cég honlapja nem él, Facebook-oldala évek óta nem frissül, az ott megadott telefonszám és az e-mail sem működik már. Így aztán azt sem tudni milyen rendezvénysorozatról lehet szó.
  • 25 millió forintot kapott a Tonspec Kft., szintén rendezvénytámogatásra. Ennyiből szintén nem lehet konkrétumra következtetni, ám valószínű, hogy a cég az idén augusztus 4–6. között zajló 10. Paloznaki Jazzpiknik fesztiválra kapott pénzt, mivel erre 2020-ban 10, 2021-ben pedig 21 milliót kapott már az eseményt szervező Tonspec.
  • 10 millió forintot kapott Rúzsa Magdi cége, a a Plagiguel Művészeti Szolgáltató Kft, az énekesnő Budapest Parkban tartott koncertjének támogatására. Rúzsával egyébként tavaly Szijjártó Péter is fotózkodott, Orbán Viktor pedig levélben gratulált neki hármasikrei születéséhez.
  • 20 millió forintot kapott a Mamikon Vagyonkezelő Zrt. „koncertfilm támogatásra”. A cég hiába létezik 2015 óta, valós tevékenységének semmi nyoma. A fő tevékenysége alapján ingatlan bérbeadással és üzemeltetéssel foglalkozó társaságnak a filmhez, koncertfilmhez úgy tűnik, nincs sok köze. Honlapjuk, telefonszámuk nincs, e-mail címük pedig már nem él.
  • A legkisebb összeggel, 5 millió forinttal a Naviga Média Szolgáltató Kft. szerepel, a pénzt „Kulturális Fesztivál támogatás” címén kapta. Azt hogy pontosan milyen fesztiválról van szó, ez esetben sem tudni.